Film: Red State

Sokan mondják, hogy Quentin Tarantino mellett Hollywood másik nagy tündérhercege Kevin Smith. Ezt a titulust mesékbe illő felbukkanásával szerezte meg, ugyanis a mára már széles körben a Jay és Néma Bob filmeket asztalra tevő geek direktor '94-ben pár ezer dollárból, ingyen dolgozó barátokkal, és hatalmas mennyiségű lelkesedéssből hozta össze a mára már kultuszfilmmé vált Shop-Stopot, amelynek köszönhetően az ifjú filmespalánta kijutott még a nagy cannes-i filmfesztiválra is. Az azóta eltelt több évtizedben Smith saját csapdájába esett bele, hiszen évekig megélt ugyan abból a receptből: a két füves cimbora fingós baszós filmjei futószalag szinten jöttek ki, és természetesen egy örök skatulyába rakták az író-rendezőt. Egy ilyen skatulyából pedig majdnem lehetetlen dolog kimászni (ékes példa erre a Donnie Darko-val berobbanó Richard Kelly jó ideje tartó kálváriája), és Kevin Smithnek kezdeti próbálkozásai ezt be is bizonyították. Ám 2011-ben olyan lépésre szánta el magát amit senki se várt volna. Komolyan vette magát, totálisan maga mögött hagyta az eddig megszokott dolgait (stílus, bevált színészek...stb.) és filmet csinált a vallási fanatizmusról.


Sorozat: Californication S05E01

Ahogy tavaly, idén is megtörtént a "véletlen baleset" és valami enyveskezű gonosztevő eljuttatta jó pár héttel a hivatalos premier előtt a Kaliforgia legújabb epizódját. Igazából kissé semlegesen ültem neki a résznek, ugyanis a 4. évad igen felemás érzéseket keltett belőlem. Tudom férfiként elég szégyenletes ilyet mondani, de belefáradtam Hank Moody-ba. Belefáradtam, hogy 4 éven keresztül húzzák már az agyamat azzal, hogy a főhős mindent elszúr maga körül, de közben a legjobb nőket dönti meg, lassan pornófilmeket megszégyenítő snittekben, aztán siránkozik pár percet és kezdődik minden előröl. Valahogy a karakterek kezdték elveszíteni hús-vér mivoltukat, és előre beprogramozott valamikké váltak, akik hozták a kötelező, hozzájuk tartozó viselkedési formáikat. Azonban az 5. évad, a csatorna másik üdvöskéjéhez hasonlóan előhúzta a jackpot kártyát, amivel képesek voltak megmenteni Hank renoméjét.


Hogyan tovább?

Két "villámbejegyzés" után úgy érzem picit ideje előre látni a dolgokat. A mai nappal fejeződött be az egyik kedvenc sorozatom, az az a Boardwalk Empire (itthon Gengszterkorzó néven fut az HBO-n) második évada, amely olyan gyomrost vitt be, amit talán legutoljára a Breaking Bad negyedik szériájának záró 30 másodperce.

Aztán itt van még az egy rész kivételével botrányosan teljesítő The Walking Dead, amely (nem nagy sajnálatomra) 2012 elejéig szünetel egy picit, továbbá a tékozló fiú Dexter, aki miután az 5. évaddal nálam kicsit befürdött egy sokat ígérő új évadot is tönkretett egyetlen egy fordulattal (szerintem sokan értik melyik részt befejezésére gondolok).

Végül pedig itt van jó pár film amelyről mindenképpen szeretnék firkantani még 2011-ben szóval maradjatok velem.

 

ui.: A filmes naplóm 2012 januárjától teljesen újraindul, mert a bloggal együtt a napló vezetése is szünetelt, szóval lehetetlen lenne pontosan vezetni az idei filmes termésemet.


Zene: The Black Keys - El Camino

A The Black Keys úgy látszik a meglepetések együttese lett végérvényesen. 9 éves viszonylag csendes szereplésük után 2010 tavaszán megjelentették a semmiből a Brothers c. lemezüket amely azóta aranylemez lett, bezsebelt 2 Grammyt és a kritikusokon kívül már képes volt olyan zenét nyújtani amely szélesebb közönséget is megtalált, mindez pedig csöppet sem a zenei minőség rovására történt. Ebből természetesen kiderül, hogy a Brothers merően újnak számított, már ha a zenekar eddigi műveit nézzük. Hatalmas lépés egy zenekar életében és ez gyakran az utolsó lépés is a legtöbb bandának. Azonban az El Camino bebizonyította, hogy a a két ohioi zenész képes folyamatosan újítani, ám az istenadta gyökerekről nem hajlandó lemondani. Az El Camino december 6-án begurult és eltarolt mindent.


Reboot

Nagy hallgatás után újra itt vagyok, sziasztok. A szünetnek több oka is volt, főleg személyes ügyekről van szó amiket ha nem is a legjobban, de sikerült valamennyire orvosolni. Ennek fényében úgy döntöttem alkotói szabadságomat megtörve újra laptopot ragadok és megpróbálok újra belekerülni a blogszférába.

A néma időkben a blog átsiklott az 5. születésnapján, ami (annak ellenére hogy a Lávmitendör nem mondható számottevő oldalnak) hatalmas dolog számomra. Annak a ténynek köszönhetően, hogy ez a blog eme 5 esztendő alatt a szívem egyik apró csücske lett köszönhető, hogy még ínséges időkben is vissza-visszatérek ide hogy ontsam a sok okosságot. Szóval beszállás, újra robog a vonat.



Film: Eden Lake

A modern horror/thriller-filmekből élesen kivehető az a cél, miszerint megpróbálnak valamitől beparáztatni. Itt nem arra gondolok, hogy különböző eszközökkel próbálják bepiszkítani a kedves néző nadrágját, hanem valamilyen módon burkoltan próbálnak utalni egy olyan társadalmi tényezőre ami egy hétköznapi ember életét is negatív módon befolyásolja. Az Eden Lake esetében az a gond, hogy túlságosan lazán veszi ezt a fontos tényt, és a film közepére teljesen átcsap egy közepes thriller medrébe ahonnan akárhogyan is szeretne, sehogy se tud kikecmeregni.


Rövid dühöngés a 9gag klónokról

9gag az egyetlen oldal az internet betondzsungelében ami mindig képes feldobni. Az egyetlen mentség lehet egy unalmas munkanapon, vagy az info órákon. Ezért háborított fel régen az, hogy Magyarországon gombamódjára kezdtek el szaporodni a hozzá hasonló poénblogok. Ez önmagában még nem nagy bűn, azonban ha azt a tényt figyeljük, hogy ezek a blogok arcátlanul napi szinten nyúlják le a képeket a fent említett csodáról az már valahogy nem túl frankó. Arról nem is beszélve, hogy a 9gag-en megjelenő angol tartalmat helyenként elég nevetségesen és trehányan fordítják le.

Ebben akár hiszitek akár nem ebben minimális pénz is van, hiszen a magas látogatottság adott, a mindenhova beágyazott Facebook like-gombok ezerrel pörögnek így az oldalon elhelyezett reklámok termelnek némi zsebpénzt a kedves készítőknek. Félre ne értsetek nem irigységből beszélek, hiszen ezt a blogot én mindig is magamnak és ismerősöknek csináltam. Az már külön öröm, ha esetleg "idegen" internetezők is ide tévednek és akármilyen visszajelzést adnak írásaimra.

Mindezek ellenére az már igen nagy gond, ha ezt a hatalmas látogatottságot valamelyikük kihasználja, mondjuk egy versenyen. Nagy meglepetésemre konstatáltam, hogy a Goldenblogon a Demotiváló egyik napról a másikra hatalmas előnyre tett szert. Taktikájuk, hogy minden poszt mögé bebiggyesztik a szavazzatok rám gomb úgy látszik bejön. A Demotiváló talán még a jobb 9gag-klónok közé tartozik, de a kedves szervezők eléggé szabadon foghatták fel a kultúra kategóriát. Persze a kult mellett a szórakoztató blogokat is gyűjti a kategória, de pár "demotiváló" kép lefordítása valóban ekkora jutalmat, figyelmet és publicitást érdemel? Természetesen nem hibáztathatok senkit, ugyanis a Demotiváló stábja csak kihasználja előnyét és felhasználja a Goldenblog által szolgált widget bővítményeket. Gond ebben csak ott van, hogy azok a feltörekvő blogok, akik ebbe a kategóriába bőven beleférnek, minőségi munkát végeznek, de nem rendelkeznek akkora olvasótáborral sokkal hátrébb fognak végezni. Reménykedek benne, hogy a zsűri képes lesz ezeket a blogokat előtérbe helyezni majd akkor amikor ők mondják ki a döntő szavakat.


Goldenblog 2011

Ha nyár, nem csupán bikinis csajok és sör van a láthatáron, hanem Magyarország legnagyobb blogok közötti versenye is a Goldenblog. Ha úgy gondolod, hogy a Lávmitendör a kedvenc blogod és támogatnád a nagy megmérettetésen, hogy nyár végére egy X-Box 360-al legyen gaz...khmkm tiszteletet és megbecsülést szerezz neki, ne habozz! Szavazz a jobb oldalon található dobozra kattintva. A kattintáson kívül csak egy Facebook fiókra van szükséged. Minden támogatást előre is köszönök, és remélem nem érdemtelenül kapom meg ezt a hatalmas támogatást!


Pixar rövidilmek via:[origo]


szólj hozzá: Részben felhős

Tudom, nem szép más tollával ékeskedni, a filmklubra linkelni meg teljesen fölösleges, de ezt a ziccert nem hagyhattam ki. A Pixar talán a világ egyetlen olyan stúdiója ami nem adott még ki a kezéből szemetet ráadásul ezt a színvonalat a rövidfilm szekcióban se adják alább. Az [origo] összegyűjtötte a 10 legötletesebb/aranyosabb/látványosabb Pixar rövidfilmet amelyeket egytől-egyik szívet melengető és mosolyfakasztó perceket fognak okozni a gyermekeknek és természetesen a felnőtt nézőknek egyaránt. Ízelítő gyanánt pedig itt helyben megnézhetitek az én személyes kedvencemet a Kissé felhős-t.


Régebbiek | Végére »